Hogy honnan is indultunk? Egy kis betekintés a kulisszák mögé.
A Stúdió10 nem egy alkoholmámoros éjszaka eredménye, ahol a sokadik kör után egy „Csináljunk egy fotóstúdiót!” kijelentést, tett követett. Lehet kevésbé rögös lett volna az a bizonyos út 🙂
A fotózás, mint sokaknál nálunk is emberábrázolással is párosul, ami eleinte a természetben, az utcán, illetve a koncerttermekben kapott teret. Pár év elteltével azonban, ahogy a tudás gyarapodott és az időjárás sem volt mindig kegyes, megérkezett az igény, hogy nem csak használni, de vezérelni is szeretnénk azt a bizonyos fényt. Ekkor még a gyakorlat és a tudás is hiányos volt, így fogtunk egy nagy fehér vászondarabot és két olcsóbb fix fényforrást, majd a szekrényt letakarva elkezdtünk ismerkedni a fényekkel, annak működésével. Alkalomról-alkalomra éreztük, hogy jó-jó, de lehetne ezt cifrázni, ezért beszereztük az első rendszervakupárt, 2 db Godox SK400-at fényformálóval és a háttérnek egy házilag barkácsolt feltekerhető tartót. Pont olyan volt, mint egy DIY stúdió, épp csak minden fotózáshoz át kellett rendezni a lakást, de amíg csak magunknak gyakoroltunk és a barátokat hívtuk át ez persze nem zavart.
Elsuhant így pár év és eljutottunk arra a pontra, hogy a lakás már nem komfortos, elkeztdtünk álmodozni, hogy mi lenne ha? Hogy tudjuk kivitelezni? Mi kell hozzá? És mintha csak az univerzum meghallotta volna, lehetőséget kaptunk egy aktiv napot eltölteni egy stúdióban, ahol arról is esett szó, hogy akár tartósan maradhatnánk ott – De valahogy nem volt az igazi, vissza egy lépést. A tapasztalattal és a vággyal indult a keresés és így 2023-ban rátaláltunk a helyre, ami végül a Stúdió10 helyszíne lett.
2023 nyarán megkaptuk a kulcsokat, tervezés, álmodozás, átalakítas, és még némi beszerzés után 2023 augusztus 1-el megnyitottunk és azóta itt villognak a fények, csattognak az expo-k.
Ha érdekel a stúdiófotózás, de nincs hol/nincs felszerelésed, tanulnál, vagy fotózásra jönnél, akár csak megnéznéd a stúdiót, keress minket és megbeszéljük 🙂
